A tavaszi szünet egyik reggelén, amikor az idő is végre tavaszinak volt mondható, a reggelt a Gellért-hegyen kezdtem. Nagyon szerettem volna találkozni a fülemülével, hiszen ebben az évben még nem láttam egyet sem. Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, hiszen meglehetősen félénk, bujkálós madár. A hangja elárulta jelenlétét, de nem adta magát könnyen a fotóhoz. Végül az ágak közé bújva sikerült meglepnem. Ez a pillanat látható a felvételemen.
Párkányi Gábor
15 éves, autizmussal élő madárbarát vagyok. Mivel szenzorosan gyorsan telítődöm a külvilág ingereitől, a természet nekem igazi menekülőút. 10 éves korom óta fotózom, eddig saját magamat képeztem autodidakta módon. Ha kimehetek a számomra annyira kedves madaraimhoz a szabad levegőre, erdőbe, mezőre, hegyek közé, máris jobban érzem magam. Leáll a világ pörgése, nem szorongok, el tudom engedni magam. A megfigyeléseimet mindig rögzítem a naplómban és a gépemmel is. Bár van még tanulnivalóm, nem is kevés, a fotózás már eddig is sok örömet okozott nekem. Szeretnék ezzel a területtel komolyan foglalkozni, a nálam zárkózottabb autista társaimnak profi fotósként a madárvilág szépségét megmutatni.